COSMOPROF 2017

            Mert Bologna-ba utazni jó… – beszámoló

Legszebb emlékeim fűződnek Bolognához, mikor Hansági Gyulával, Dröszler Lacival és néhány változó csapattaggal beültünk a Fiat Ducatóba és elporzottunk Bolognaig. Odafele szinte csak a szakmáról beszélgettünk, új és új ötleteket dobtunk fel. Szertartás volt, hogy az udinei autogrillnél mindig megálltunk egy igazi olasz capuccinora és egy jófajta pármai sonkás szendvicsre. Bolognában rögtön a vásárhoz hajtottunk és estig tobzódtunk az újdonságokban. Együtt vacsoráztunk és mindenki elmondta mit látott, mit vett. Másnap egész nap vásár, aztán harmadnap indulás haza. Mindig énekeltünk a kocsiban és nem törődtünk vele mennyire hamis, csak Gyula el ne aludjon. Idén Dröszler Laci vállalta magára a súlyos terhet, eljuttatni a csapatot Bolognáig. Jólesett a generációs keveredés, én voltam a korelnök –mondjuk ez alap-, Laci és tündér felesége Kati, Lehoczky Nórival a közép, és az ifjú titánok, Németh Levente és Kondor Martin. Rögtön be is passzíroztak a bőröndök mellé a hátsó lukba ezt gondoltam megírom… igaz Levi sokszor leváltott.

A vásár igen nagyszabású rendezvény, a világ minden tájáról érkeznek kereskedők és fodrászok, hogy megnézzék az újdonságokat. Az ALFAPARF standja impozáns volt, egy ház belsejét jelenítették meg, elkülönítve a termékcsoportokat. Már kiállították a Precious Nature termékcsalád festékeit, amit nagy érdeklődéssel vártunk, hiszen ammóniamentes és illatos. Külön sötétkamrát hoztak létre, ahol mindenki vethetett egy pillantást az idei nyár nagy szenzációjára a rEvolution Neon uv-fényben világító fantasztikus színeire. Természetesen a Pigmints még mindig hihetetlenül népszerű, akárcsak a Metallics fémes festékei. Hatalmas tömeg volt a standon, modellek cirkáltak gyönyörű festésekkel, meg lehetett nézni és akár tapintani is a hajakat. Másnapra a tömeg, ha lehet ezt mondani megsokszorozódott, akárcsak a hőség. Egy hosszú sátorban elkezdődtek a show műsorok. Eljött Mark Hayes, Tony Rizzo, Claus Peter Oks, Patrick Cameron , Angelo Seminara és még sokan mások a világ vezető fodrászai közül. Nagyon sajnáltam, hogy leginkább csak felvonultatták a modelleket, nem láthattuk, hogyan készültek. Patrick Cameront láthattuk a Babyliss standján, sőt közös fényképet is készíthettünk vele, nagyon jó kedvű volt. Este aztán a csapat együtt pizzázott egy kis étteremben, ahol a helyiek is vacsoráztak. Nem csalódtunk, minden tökéletes volt. A visszaút mindig rövidebb, így némi shoppingolás után repesztettünk hazafelé. Nagyon jó volt együtt lenni, együtt utazni és a szakmáról beszélgetni, magunkba szívni az újdonságokat. Sok mindent láttunk, de a bolognai vásár elsősorban a kereskedők számára élvezet, bemutatóból kevesebb van. Pedig mi nagyon szeretünk tanulni!

Ezzel együtt jó volt visszaemlékezni a régi utakra, a Moretti sörre, nagyon köszönöm, hogy újra ott lehettem!

Bejelentkezés!
Navigáció ide!